Pedig lehet, hogy egy kevésbé ismert képesítése is hozzájárult a világ legnépszerűbb közösségi oldalának a sikeréhez.
A Harvardon Zuckerberg kétszakos, számítástechnikai és pszichológiai diplomát szerzett, és múlt évben, amikor a Brigham Young University diákjainak tartott előadást, kiemelte a pszichológia szerepét a Facebooknál.
"Az emberek szeretik tudni, hogy mi történik szeretteikkel, környezetükben lévőkkel, viszont ebből az interneten nem minden található meg. Ez egy fő szempont, amit Facebook fejlesztése során mindig alkalmazni próbálunk."
"A Facebook arról szól, hogy az embereknek eszközt adunk a kezükbe, amivel kényelmesen megoszthatnak bármit, amit akarnak… Amit csinálunk, az ugyanannyira pszichológia és szociológia, mint számítástechnika."
A legtöbb közösségi médiával kapcsolatos értekezés a technológiáról szólt, ami ezeket a hálózatokat sikeressé tette, és persze a hatalmas vagyonról, amit a Zuckerberghez hasonló alapítók halmoztak föl. Ennek ellenére kevesen koncentráltak arra, hogy egyáltalán miért is akarjuk ezeket használni: a közösségi hálózatok alapjául szolgáló pszichológiára.
A kutatások, amik a közösségi média pszichológiáját vizsgálják, még gyerekcipőben járnak. Ennek ellenére a hasonló technológiák, mint a Facebook, és a Twitter már beépültek az üzleti életbe, és elkerülhetetlenül hatással vannak arra, ahogyan dolgozunk.
A közösségi hálók és a pszichológia
A pszichológiai motivációnk a közösségi hálók használatánál ugyanaz, mint a szemtől-szembeni kommunikáció esetében, véli Professor Tomas Chamorro-Premuzic a londoni University College üzleti pszichológia professzora. Úgy gondolja, hogy a közösségi médián történő kommunikáció három alapvető szükséglethez köthető: befogadás (más emberekhez tartozás), verseny (pl: karrier előrelépés), és jelentést találni.
Gyakorlatban a szociális média egy nagy digitális platform, amin teljesíthetjük ezeket a szükségleteket. Ezek közül pszichológiailag a legérdekesebb a jelentés keresése, mondta Chamorro-Premuzic.
"A közösségi hálók lehetővé teszik számunkra, hogy fölfedezzük, hogy milyen a többi ember. Ez az oka annak, hogy hosszú időn keresztül képesek vagyunk más felhasználói fiókokat böngészni, mert rengeteg információhoz hozzájuthatunk, amihez máshol nem. Ez olyan, mint egy ablak valakinek a lelkébe."
Ezt tulajdonképpen kukkolásnak is tekinthetjük, a szociális médiák ezzel tisztában is vannak, és mindegyik máshogyan reagál erre. A Facebookon például nem láthatjuk, hogy ki nézte meg a fiókunkat – bármit is állítanak a spamek tízezrei. A LinkedIn-en ezzel szemben megszerezhetjük ezt az információt abban az estben, ha fizetős felhasználóvá válunk.
A közösségi hálózatok használatának pszichológiai következményei még folyóban vannak. Tanulmányok, az Y-generáció szociális média felhasználóiról azt sugallják, hogy a virtuális kapcsolatok gyakran nagyobbak, intenzívebbek, és gyakoribbak, mint a valós kapcsolatok.
Még olyan kutatás is van, amely szerint a párhuzamot lehet vonni a virtuális kapcsolataink számával, és az agyunk asszociatív memóriájával és szociális érzékenységgel kapcsolatos területének méretével.
Hány ismerős?
Más szóval a közösségi média kevésben tér el a szemtől-szembeni kommunikációtól. Például a Facebookot és hasonló közösségi hálókat gyakran vádolják azzal, hogy a kapcsolatokat számháborúvá egyszerűsíti, és hallgatólagosan azt a nézetet erősíti, hogy minél több kapcsolata van valakinek, annál jobb ember.
Ennek ellentmond a pszichológia, mely szerint a virtuális ismerősök száma tulajdonképpen lényegtelen, és a közösségi média használata senkinek sem erősíti meg a képességét barátok szerzésében vagy megtartásában. Az embernek átlagosan 5-10 közeli barátja van, amit 100-150 viszonylag fontosabb ismerős követ. Minden e fölött - Chamorro-Premuzic szerint – csak zaj, vagy az, hogy valaki a státuszát szeretné fitogtatni.
Habár még nem értjük szociális médiával való kapcsolatunk bonyolultságát, de azt tudjuk, hogy a használatával pszichológiai kockázatok járnak. Ahogy Chamorro-Premuzic figyelmeztet: "A veszély abban áll, hogy akit beszippant ez a világ, annak az a nárcisztikus illúziója támadhat, hogy az embereket érdekli, amit tweetel. Pedig ironikus, hogy minél többen csinálják, annál kevesebben figyelnek oda."
Közösségi média az üzleti világban
Mindez az üzleti világ közösségi hálóiban is alkalmazható, pedig ezek jelentősen le vannak maradva. A pszichológiai háttér itt ugyanaz, a helyzet itt mégis komplikáltabb, mert egyre több helyen kötelező a használatuk.
A dolgozóknak, akik nem ebben a világban nőttek fel ez kellemetlen, és egyre több az olyan továbbképzési program, ami a vezetőknek tanítja meg például azt, hogy "mikor tweeteljek és mikor ne".
Úgy tűnik, hogy az üzletben az emberek kényelmesebbnek tartják, hogy a közösségi médián gyűjtsenek kapcsolatokat, még akkor is, ha nem ismerik jól az illetőt, hátha jól jön a későbbiekben.
De az üzleti világban lévő közösségi média nemcsak eszköz, mint a Twitter, vagy a LinkedIn, egyre inkább tudatosan beépített alkalmazás, mint például a Salesforce.com's Chatter.
Ahogy a Salesforce weboldala írja: "Ismerje meg kollégáit, tudja meg, hogy mennyire befolyásosak, hogy online vannak-e. Keressen, és kövessen társakat és szakértőket, amivel növelje a hálózatát."
Az ehhez hasonló ötletek azért lettek kitalálva, hogy növeljék az információáramlás hatékonyságát a szervezeten belül. De ezzel együtt jár az is, hogy a saját brandünket, befolyásunkat növelhetjük – és ez egy idő után a napi munka idejének jó részét lefoglalja, iparágtól függetlenül.
Hatalom
Sok tekintetben, amit ezek a közösségi hálók tesznek, az az, hogy megvilágítják a hatalmi kapcsolatokat, amik minden irodában láthatatlanul léteznek. Egy eredménytelen managert kevesebben fognak "bejelölni", míg egy sikeres alkalmazott állapotfrissítéseit nagyobb valószínűséggel követik majd az idősebbek is.
Ez jót tehet a szervezetnek és a benne dolgozóknak is abból a szempontból, hogy ez sok olyan dolgot felfed, ami észrevétlen maradt volna. Azonban ahogy sokan a Facebookon is minél több ismerőst szeretnének, úgy itt is gyakran a közösségi háló alapján ítélhetnek meg bennünket (jól vagy rosszul), mint munkavállalót.
Amit mérnek, az javulni fog, mint tudjuk. De attól, hogy az állapotfrissítéseket, a bejelöléseket, vagy követéseket könnyen számszerűsíthetjük, a több belőlük tényleg jobb teljesítmény is jelent?
Ahogy Chamorro-Premuzic rámutat, csak a szociális médiában jónak lenni nem elég. "Manipulálhatod ezeket, ahogy akarod, ez nem elsődleges képesség. De az egyik dolog a mi a világ összes vállalkozására igaz, hogy emberekkel kell foglalkozni. Tehát ha nem is a legfontosabb képesség, de annak a bizonyítéka lehet."
Valóban a szociális hálók eltéríthetik az üzleti célokat, ha helytelenül menedzselik őket, egy kollektív nárcisztikus illúziót kreálva a személyes helyett. Még mindig nem értjük eléggé a közösségé média szerepét a fogyasztók között, és az üzleti világra gyakorolt hatásának mérésétől még messzebb vagyunk.
Most még a valódi, személyes kapcsolatok számítanak igazán, ahogyan Chamorro-Premuzic mondja: "Persze az üzlet meghatározó folyamatainak jelentős része a mai napig offline történik, de már most hatalmas az átfedés."
Forrás: zdnet.com
